A Zsidó Lexikon Tiszafüred szócikke szerint (899 l.) az 1929-ben itt élők úgy tudták, hogy a helybeli zsidó temetőben a legrégibb, jiddis felíratú sírkövek 1770-ből valók.[5] A mai is olvasható legrégibb sírkő 1773-as. 1788-ban négy családfő: Moyzes Salamon 15 Ft, Manosses Borgen Calevy 17 Ft, Gasparus Clamon 30 Ft, Jacobus Lőrincz 80 Ft, árendából szerzett vagyonnal rendelkezett; mindannyian ház nélküli zsellérek voltak. Családtagjaikat nem tüntették fel az összeírásban. Tiszaigaron élt Jacobus Salamon, akinek 30 Ft vagyona, egy fia, három lánya volt. Szintén házatlan zsellér, egy tehénnel rendelkezett. Sajnos sorsukat nem tudjuk követni, a családnév hiánya miatt. 1929-ben és később is élt a hagyomány, hogy a hitközség első központja Tiszaigaron volt: Nagyobb számban 1790 után költöztek be zsidó családok a közeli Tiszaigarról, mely akkor a környék zsidóságának centruma és kerületi hitközsége volt. Temploma, rituális fürdője volt Tiszaigarnak, sőt rabbija is, Bleier Menachem, aki nagy Talmud-tudós volt és Kovód Halvónon c. könyvet is írt. Arra vonatkozólag, hogy mikor került át Tiszaigarról Tiszafüredre a kerületi rabbiság székhelye, nincsenek pontos adatok.[6] Ezzel szemben a rendelkezésünkre álló összeírások szerint 1816-ban Tiszafüreden 104, Igaron 37 zsidó lakott.
A Tiszafüreden élő zsidóság létszáma folyamatosan gyarapodott a XIX. század folyamán. Az 1827/28-ban végrehajtott országos összeírás alkalmával 186 zsidót, név szerint 21 családfőt és 40, 16-60 év közötti családtagot írtak össze.[7] A 21 családfő közül 10 házatlan, 11 házas zsellér jogállású, szemben az 1788-as összeírással, amikor még egyik bérlő sem rendelkezett saját ingatlannal. A foglalkozási összetétel: 10 kereskedő; mercator, 4 iparos. Egyes helyeken a megjegyzés rovatban szerepel az éves adó összege, ami 2 és 50 Ft között mozog. A görög-zsidó helycsere ekkor még éppen csak megkezdődött. Az összeírásban összesen 24 kereskedő szerepel, 14 görög, amire csak a nevük utal, míg a zsidókat megkülönböztették a "jud." szócskával. A leggazdagabb görög kereskedő éves adója 800 Ft, 16-szorosa a leggazdagabb zsidó kereskedő adójának (Erst Gáspár). Három zsidó kereskedő rendelkezett lovas kocsival. Az összeírás és a schematizmus adatai alig tértek el egymástól: az előző 186, a másik 190 főt mutatott ki, akik a Pankotay, Gyulay és Farkas birtokokon éltek. (1003 l.)
Az 1839 és 1846 között évente, a türelmi adó beszedéséhez elvégzett összeírások őrizték meg az egész korszakból a legteljesebb adatsort számunkra.[8] A korábbi országos összeírásban, és az 1839/40.-ben 14 azonos név található. Az egész korszakban igen nagy volt a népességmozgás, nemcsak idetelepedtek, de innen is sokan elvándoroltak, ez nagyjából az egész időszakra jellemző volt. 1839/40-ben 33 családfőt, 30 házastársat, 46 fiút, 46 lányt, 9 zsidó szolgát és egy rokont írtak össze; összesen 164 személyt. A schematizmus 175 főt jelez, a különbség nem számottevő. Foglalkozás szerint: 2 nagykereskedő, 1 kiskereskedő, 13 házaló, 6 mesterember, 6 kisbérlő, 3 koldus, 2 egyéb. A leggazdagabb nagykereskedő ekkor is Ernst Gáspár. Jövedelmét 200 Ft-ban, fogyasztását 100 Ft-ban jelölték meg. A következő években ez az arány: 350-300, 100-60, 150-50 Ft.[9] Nem tudjuk ellenőrizni, hogy a nagy eltéréseket a felmérés pontatlansága, avagy az évről-évre eltérő kereslet okozta-e. Ezek szerint az adatok szerint az itt élő zsidók társadalmi rétegződése, a vagyonbeli különbségek egyre nőttek. A többség szegény, de már elkezdődött az ügyesebbek, élelmesebbek társadalmi felemelkedése.
A szegény házalók a zsidó társadalom alsó rétegét alkották. Szüntelenül a vidéket járták, síppal a szájukban, batyuval a hátukon. Eladtak a falusiaknak tűt, cérnát, összeszedték a rongyot, bőrt, mézet, tollat. A házalás Európa-szerte a kereskedelem átmeneti formája volt. A házalónak végig kellett gondolnia a város szükségleteit, az árupiac helyzetét, ismeretekkel kellett rendelkeznie, vagyis ki kellett magában fejlesztenie egyfajta gazdasági racionalizmust. A házalás leginkább a zsidóság foglalkozása volt Európában, többnyire ezen az úton tudott a gazdasági élet kereteibe beilleszkedni.
A hierarchia következő lépcsőfokán a szekeres vándorkereskedők (questores circumforei) álltak, ők már nagyobb tételben, rendszeresen adtak-vettek, fuvaroztak. A nyílt bolttal rendelkező kereskedők (mercatorok) mindenféle áru adásvételére jogosultak voltak. A vidéki zsidó mercatorok és questorok gyakran a bécsi, a pesti, a győri, vagy pozsonyi nagykereskedő cégek bizományosai voltak, amíg maguk is meggazdagodván, a nagykereskedők magasabban adózó és magasabb rangú kiváltságolt osztályába nem léptek.[10] Schőnfeld Mózes rabbi egyben bérlő is volt, ez nem volt ritka ebben az időszakban. 140 Ft évi jövedelmét és 95 Ft fogyasztását jegyezték fel. Izrael Jakab bérlő, 90 Ft jövedelemmel és 70 Ft fogyasztással. Salamon Áron a mészárszéket bérelte, egyben hitközségi tisztviselő, metsző is volt, 45-35 Ft jövedelemmel, illetve fogyasztással. Heten rendelkeztek 10-30 Ft közötti, a többiek még ennél is alacsonyabb, 10 Ft alatti jövedelemmel. A legtöbb személy az utolsó, 1845/46-os összeírásban szerepel: 40 családfő. Ekkor a jövedelmek is magasabbak, 50 és 80 Ft között voltak többségében.
1827-ben említették először a két kunkerületben a zsidó árusokat, akik házaló, a Föld szint árulóként 15 krajcárt fizettek. Ugyanitt a kocsin megjelenő portékás zsidók napi 30 krajcárt taksát voltak kötelesek fizetni a heti vásárokon és piaci napokon. 1828-ban földön áruló zsidókat, továbbá 'Fazekasok közönségesen szekér nélkül' is a taksát fizetők között találhatók...a cserépedény különböző fajtáinak vásári értékesítésével már ebben az időben is a fazekasokkal párhuzamosan a kereskedők, köztük a zsidók is foglalkoztak. A Tiszafüreden 1840-től vezetett izraelita anyakönyvben zsidó házalókkal már a legkorábbi bejegyzésekben is találkozhatunk. Egy 1856-os kis butella Vitriol Sámuel zsidó kisfiúnak készült. Apja házaló volt. Ez a tárgy is bizonyíték a házalók és a fazekasok korai, már a múlt század közepére datálható kapcsolatára.[11] A következő korabeli forrás Fényes Elek munkája. Létszámban ugyanazt az adatot közli, amit az egyházmegyei schematizmus. Nála szerepel először: A zsidóknak zsinagógájuk van.[12]
Az 1847/48-ban elvégzett ház- és telekösszeírásban a zsinagóga a Nánássy földbirtok területén szerepel. A telekösszeírás szerint Blau Jakab és neje 1250 négyszögöl, Schwarcz Róza 1025 négyszögöl földterülettel rendelkezett.[13] A házösszeírásban 21 zsidó tulajdonos szerepel. Blau Jakab 200 négyszögöl kerttel, házzal és külön cselédházzal, Ernst Gáspár és Csillag Károly két házzal is rendelkezett. Feltüntették az izraelita község paplakát, imaházát, és sakterházát is.[14] Palugyay Imre 1850/5l-ben a Tiszai járásban 1371 zsidó lakost regisztrált. A legtöbben Tiszabőn laktak 424-en, Tiszafüreden 341, Tiszaigaron 121, Tiszaszentimrén 105 zsidó élt.[15] Ugyanakkor az egyházi schematizmusban Füreden 315, Igaron 209 zsidó lakos szerepelt. Különösen Igar esetében nagy az eltérés. A schematizmusok szerint a füredi zsidóság első nagy, ugrásszerű létszám növekedése 1844 és 1851 között következett be, számuk 181-ről 315-re emelkedett, majd 1854-re 500-ra. Ezután némi csökkenés következett, majd egyenletes a növekedés. 1869-ben 600 fő szerepel. A nagy ugrások, változások okait nem tudjuk.
Az addig elzárt területek betelepedési tilalmának feloldása után innen is átköltözött több család a Nagykunságba. Az első karcagi zsidó lakos Ernst Ábrahám, aki 1815-ben született Füreden - valószínűleg Ernst Gáspár fia volt - 1853-ban kapott végleges letelepedési engedélyt. Ernst Ábrahám egy év óta itt tartózkodó izraelita, beadott folyamodványában azt kéri, hogy neki az ezen városban lakás, miután pedig már kereskedés folytatása végett Csőreg Gergelytől alkalmas lakot is kapott és bérelt, azon helyen engedtessék meg neki egy kisszerű kereskedés nyithatása...folyamodónak bent a házban, de nem nyílt ajtóval leendő árulhatás a bemutatott szerződés erejénél fogva megengedtetik. (1853. jan.9.)[16] Goldstein Herman szikszói suszterlegény kérelmét 1857-ben utasította el Karcag városa, aki ezután Tiszafüreden telepedett le, és alapított családot. 1860-ban Vitriol Ábrahám tiszafüredi pálinkakereskedő kapott Karcagon letelepedési engedélyt.[17] A Vitriol család korábban Nádudvarról költözött Füredre. A karcagi izraelita hitközség első anyakönyve 1856-ból keltezett. Az első házassági bejegyzés szerint a mennyasszony is füredi származású: Weisz Sáli, (apja N. Jehuda), a vőlegény volt karcagi lakos, Rosenberg Izrael. A tanúk között szerepel Blau Jakab.[18]
Hivatkozások
[5] A jiddis, amely részbem német, részben szláv és héber eredetű, a kelet- és közép-európai zsidóság nyelve volt, az írásában a héber betűket használták.
[6] Zsidó Lexikon.Szerk.Ujvári Péter.Bp.1929. 899 l.
[7] Conscriptio Regnicolaris. =Országos Levéltár.B 82 (903)
[8] Conscriptio Judaeorum. IV-7/b/6 962-969 öi.=Heves Megyei Levéltár, Eger.
[9] 1888-ban a Tiszafüred és Vidéke közölte az 1850-es évek beli árakat: kenyér: 0,13 krajcár; tojás: 0,02 kr.; sertéshús: 0,44 kr.; férfi napszám: 0,30-0,40 kr.; női napszám: 0,30 kr. Ehhez képest 1894-re az árak 2-3-szorosára nőttek.
[10] Hanák Péter idézett műve. 18 l.
[11] Dr.Füvessy Anikó: A tiszafüredi mázas kerámia.Debrecen,1993.139 l. Az adatokat a Kiss Pál Múzeum tört.dok.70.101380, 70.1.1402-403.sz. alapján idézi.
[12] Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára.II.Pest,1853.
[13] HVK VII-1/4/221=Heves Megyei Levéltár. 493, 494 számon.
[14] HML VII-1/a/221
[15] Palugyay Imre: Jász-kun kerületek s Külső-Szolnok vármegye leírása.Pest,1854. 412 l.
[16] Herskó Mózes: A nagykunsági zsidók településtörténete és demográfiája. 67 l. Karcag város jegyzőkönyvéből idéz.
[17] Herskó Mózes: A karcagi zsidók története.A karcagi zsidó emlékbizottság kiadása.Jeruzsálem, 1977. 5 l.
[18] Herskó Mózes: A nagykunsági zsidók településtörténete és demográfiája. 91 l.
